Látogatók száma: 472277

Hírlevél feliratkozás
Email cím:

Ovi-kert, Zöld program

A környezet -tudatos  nevelést nagyon fontos már kisgyermek korban elkezdeni, hiszen ebben az érzékeny periódusban tanul meg a gyerek minden olyan szokást, amely kialakítja, hogy a  környezetéért felelős felnőtté váljanak.

 

Óvodánk udvarán kiskertet alakítottunk ki a gyermekeknek, ahol saját termesztésű zöldségféléket, fűszernövényeket nevelhetnek. Már február-március hónapokban, a csoportszobában elkezdjük a csíráztatást, majd ahogy az időjárás engedi, elkezdődik a termőföld előkészítése a veteményezéshez, palántázáshoz. A gyerekek kis méretű kapákkal, ásókkal, gereblyékkel dolgoznak, kis színes kannákkal öntöznek. Összegyűjtjük az esővizet, azzal locsolunk; rendszeresen komposztálunk, hogy védjük környezetünket. A gyerekek kicsattanó örömmel fogadják, ha a kicsiny magból növényke lesz, s boldogan szüretelik és fogyasztják a terméseket: paprikát, paradicsomot, retket, hagymát, káposztát, stb.

 

 

 

 

 

 
 
   
Webmaster: KRE-ART 98 Bt.